2024. augusztus 9. péntek, 19 óra
Helyszín: Art’s Harmony Studio

Oroszlános Milonga közösségi gyűjtéssel!

2024. augusztus 9. péntek, 19 órától

A megjelenő oroszlánok kedvenc zenéit Dj Széna szerkeszti.

Akik ismertek, tudjátok, hogy számomra a közösségiség mindig fontos szempont volt, van, és valószínűleg lesz is. Számos projektemet motiválta az az érzés, hogy ezzel segítek másoknak a boldogulásban, az életük jobbá tételében, vagy egy közösségnek, ahol ugyanez a cél, csak közös tevékenység vagy téma mentén, és mindezen keresztül természetesen a saját jóérzésemhez is hozzájárul. Ez érvényes úgy a tangóhoz kapcsolódó, mint az ettől független területekre.

Idén augusztus 9-én, a születésnapomon ezért egy olyan milongát szeretnék tartani, amelyhez egy közösségi gyűjtést kapcsolok egy olyan projekt számára, amiről azt hiszem könnyen belátható, hogy fontos és sokak életminőségén javíthat.
Szeretettel várlak az Oroszlános milongára, akár támogatod a projektet, akár nem, járulj hozzá a bulihoz a jelenléteddel!
Ha fogyasztani valót hozol, örömmel osztjuk meg a piknik asztalon.
Boldogság lenne, ha minél többen eljönnétek és együtt örülhetnénk egymásnak megadva az új napévem hangulatát, de ha ez a projektet is támogatná, az dupla boldogság volna.
Ha módodban áll és szívesen hozzájárulsz a projekt megvalósításához is, azt köszönettel fogadjuk. Ezt megteheted személyesen a helyszínen egy gyűjtődobozban, vagy bármilyen SZÉP és bankkártyával, közvetlen utalással az Art’s Harmony Társaság 11712004-22464626-00000000 sz. OTP számlájára, vagy ezen a linken https://www.donably.com/arts-harmony-tarsasag
A támogatást alapvetően anonimnak gondolnám, de tudunk róla igazolást adni, különösen, ha cégnek szólna, akkor kérünk pontos nevet, címet és adószámot.
Bármilyen összegű adományt fel tudunk használni a célhoz, de nem csak pénzbeli, hanem egyéb adományt is: pl., ha személyesen, mint segítő tudnál közreműködést vállalni, az is jelentős hozzájárulás volna, egyben saját magad is egy szép tapasztalattal leszel gazdagabb.
A projektről szívesen csinálok egy összesítést a befolyt összegekről és az ebből létrehozott foglalkozásokról is, hadd örüljön mindenki, aki részt vett benne.
Ha segíteni szeretnél a következőkkel teheted:
• Ha van olyan intézmény, csoport, akiket célcsoportnak ajánlasz, írd meg kérlek, tervezésbe vesszük.
• Ha segítőként tudnál becsatlakozni, jelezd kérlek, egyeztetünk.
• Gyerekeknek adható kisebb ajándékokat is szívesen fogadunk, hiszen ezek is jó kiegészítői lehetnek a foglalkozásoknak, törődést, szeretetet közvetítenek.
• Ha pénzzel tudod támogatni a projektet, ide utalj kérlek: 11712004-22464626
Közleményben írd meg a neved, címed, cég esetében az adószámot, hogy a támogatási igazolást ki tudjuk állítani
További fizetési lehetőségek:
o készpénzben és bármilyen SZÉP és bankkártával az Art’s Harmony Studioban a Milonga del Angel alatt vagy egyeztetett időben.
o Donably oldalán a https://www.donably.com/arts-harmony-tarsasag linken
Az alábbi elérhetőségeken állunk rendelkezésedre minden további kérdés, kérés, javaslattal kapcsolatban:
Bartha Katalin
+36 20 9678011
[email protected]

Köszönjük!

 

Helyszín: Art’s Harmony Studio – 1085 Budapest, Rökk Szilárd utca 11.

Írj nekem

Not readable? Change text. captcha txt